Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői, egy éven belül a 39 százalékuk új munkatársak felvételét tervezi - derül ki a az EY Growth Barometer kutatásából, amely 21 ország közel háromezer felső-vezetőjének véleményén alapul.

A középvállalatok több mint fele 6-10 százalékos bevételnövekedést vár idén, miközben tavaly mindössze a megkérdezettetek harmada volt ennyire optimista. A döntéshozók által becsült eredmények meghaladják az IMF 2018-as előrejelzését is, amely 3,9 százalékos GDP-bővüléssel számol. A felmérés szerint idén egyetlen egy válaszadó sem számít visszaesésre, leépítést is mindössze 1 százalékuk tervez.

A növekedés garanciájának az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tekintik a cégek. Az új technológiákkal kapcsolatos attitűd tavaly óta ugyanis gyökeresen megváltozott. Idén 73 százalék válaszolta, hogy már használja, vagy két éven belül használni fogja a mesterséges intelligenciát. Tavaly ugyanerre a kérdésre hasonló arányban még azt mondták, hogy sosem alkalmaznak majd robotizált folyamat-automatizálást (RPA).

Mostanában hozzáadott bérek



A digitalizáció terén tett előrelépés azonban nem jár az IT-tudatosság hasonló arányú emelkedésével. A döntéshozók lényegesen alábecsülik a kiberbűnözés kockázatait. Mindössze 6 százalékuk gondolja úgy, hogy a hekkertámadások veszélyeztethetik a cég növekedését, és csak 7 százalékuk tervezi, hogy költ idén a fenyegetések elleni védelemre. A cégvezetők harmada szerint a fejlődésnek ugyanis nem a hekkerek, hanem leginkább a digitalizáció hatására változó társadalom és az iparágak összemosódása szabhat gátat. 

Tovább >>