A fejlesztők úgy vélik, az AI emberfeletti képességekkel fogja felruházni az embereket, és csak a repetitív részfeladatokat fogja elvenni tőlünk. Ezeket a készségeinket kell erősíteni, hogy megőrizhessük az állásunkat.

Sok szó esik mostanában arról, hogy a mesterséges intelligencia elveszi-e tőlünk a munkát, kiváltja-e az emberi agy intellektuális erejét.

“A mesterséges intelligencia emberfeletti képességekkel ruházza fel a munkavállalókat, s több mindent tudnak majd elvégezni, mint amit a technológia nélkül képesek lennének”, vélekedett Sebastian Thurn, a Google titkos X laboratóriumának társalapítója a Dubajban megrendezett Világ Kormányzati Fórumon rendezett panelbeszélgetésben. Ray Kurzweillt idézte, a Google főmérnökét és főfuturológusát, aki szintén azt vallja, hogy az AI nem váltja ki az embereket, hanem kompetensebbé teszi őket.

Repetítív részfeladatok automatizálása

“Az AI arra jó, hogy megszabadít a repetitív munkafolyamatoktól”, tette hozzá Thurn, aki Google-ös állása mellett az online oktatással foglalkozó Udacity cég elnöki tisztjét és a repülő autót fejlesztő Kitty Hawk startup vezérigazgatói pozícióját is betölti.

Az állások megszűnése az AI miatt már a 2020-as években elkezdődik, sőt egyesek úgy vallják, hogy az elbocsátások már is el indultak. A McKinsey Global Institute kalkulációja szerint 2030-ra 800 millió állást oldhatnak meg a cégek AI-jal. Hajlamosak vagyunk feketén és fehéren gondolkodni bizonyos kérdésekben, hogy az AI vagy elveszi a kenyerünket vagy nem, de valójában arról van szó, hogy egyes részfeladatokat vált ki, főleg az adminisztratív (pl. könyvelői) és gyáripari állásokban, ahol sok az ismétlés.

Tovább >>