Még kitart az autóipari bővülés lendülete Magyarországon annak ellenére, hogy sokasodnak a baljós jelek a globális horizonton. A lendület a munkaerőpiacon hatványozottan érződik, mert hasonlóan az év kezdetéhez, a cégek most is kapkodnak a megfelelő jelölt után. Az automatizációs és szoftverfejlesztő mérnökök a legkelendőbbek, de a Hays egyelőre nem látja, hogy a K+F-tevékenységet visszafogták volna a nagy autóipari szereplők. Vizkeleti László, a Hays mérnöki, gyártási, logisztikai és ellátási lánc divíziókért felelős menedzsere Debrecenre mint a következő időszak nagy nyertesére tekint, ahol még nagyobb piaci versenyre lehet számítani a toborzás terén.

– A nagy gyártó vállalatok idei negyedéves jelentései szinte kivétel nélkül vészjóslóak, lehetne sorolni a negatívba forduló globális üzleti környezet okait kereskedelmi háborútól kezdve az autóipari elektromos átállás nehézségeiig. A jelenlegi folyamatokat ki válságként, ki stagnálásként, ki lassulásként látja. De hogy látja a nagy képet a Hays globálisan és a magyar piacra vetítve?
– A lassulást abszolút lehet érezni, a kínai autóipari piac lassulásán, a kereskedelmi feszültségeken át a brexittel bezárólag minden az elbizonytalanodás irányába mutat. De egy toborzócégnek nem feladata az okok kutatása, sokkal inkább az alkalmazkodás és partnereink tanácsokkal való ellátása. Amit látni kell, hogy a hazai autóipar eddigi bővülése nem pusztán a globális konjunktúra miatt történt, hanem óriási részben azért, mert ugyanazt a magas hozzáadott értékű gyártó-, fejlesztő munkát alacsonyabb bérek mellett, hasonló hatékonysággal lehet ellátni az országban. Ez a komparatív előny nem szűnt meg, így továbbra is megtérülhetnek a vállalatok befektetései, sőt! A jelenlegi helyzetben akár még több beruházás mellett dönthetnek. A gazdaságban éppen a termelésáthelyezés, a direkt befektetések miatt van továbbra is lendület.

Nem reális félelem attól tartani, hogy nem jön több befektetés. Magyarország még mindig jelentős előnnyel bír a régióban.

Tovább >>