Az előléptetés sokszor pánikot eredményez nem pedig örömöt. JobAngel a HR Blogon összefoglalta mit tegyünk és mit ne annak érdekében, hogy sikeres vezetők legyünk.

JobAngel szerint ha kiemelnek egy rátermett kollégát a csapatból, főnökké teszik, onnantól biztosan más lesz a kollegiális viszony. Ha jó viszony volt, eltávolodnak tőle, mégiscsak „főnök” lett… Ha nem volt igazán jó a viszony, akkor még ellenségeskedésbe is átcsaphat. 

A csapatból kinevezett új főnök egyik előnye egy kívülről, vagy más részlegről érkezetthez képest, hogy ismeri a beosztottjai problémáit, hiszen nemrég ő is szenvedte ezeket, főnökként meg az összes beosztottja összes munkahelyi baja kihatással lesz az ő munkájára, teljesítményére, és megítélésére is. Tehát, mit tehet? Az őszinte viszony biztos segít ezen, és az is, ha igyekszik a problémákra megoldást találni, küzdeni, lobbizni felsőbb szinteken a megoldásért.

Emellett a kollégák munkájára is oda kell figyelnie, ez a kínosabb rész. Az ellenőrizgető, mindent kontrollálni akaró főnök bukásra van ítélve, de pont azért neveztek ki egy főnököt, mert szükség van kontrollra, ellenőrzésre. Nehéz ebből jól kijönni, megtalálni az egyensúlyt.

A főnökké tett csapattagra, mint főnökre volt szükség, és ez jelzi, hogy azelőtt valami nem ment jól, változtatni kellett (ritka kivétel, amikor jó volt minden, és pl. egy nyugdíjba menő vezető munkáját kell folytatni). Azaz az ő főnökeitől is jönnek elvárások. Fontos, hogy ezeket az elvárásokat még a kinevezése előtt le kell tisztázni, mérlegelnie kell, mit milyen határidővel tud elérni.

Tovább >>