Vajon a HR sok helyen még mindig egy klasszikusan működő személyzeti osztály (értsd: adminisztratív végrehajtó egység), vagy inkább az „Ulrich-modell” szerinti stratégiai résztvevője a társaság irányításának? És vajon, aki a HR-t választja jövőjének, az tudja-e, hogy valójában mit választ? Erről elmélkedik Andó Ildikó, független vezetési és humán tanácsadó, üzleti coach a HR Blogon.

A Pénzcentrum oldalán az „Aki válaszol” című rovatban HR vezetőkkel olvashatók interjúk. Ezeknek az interjúknak visszatérő kérdése, hogy vajon az adott vállalatnál a HR egy klasszikusan működő személyzeti osztály (értsd: adminisztratív végrehajtó egység), vagy inkább az „Ulrich-modell” szerinti stratégiai résztvevője a társaság irányításának?

Aki véletlenül még nem hallott volna az Ulrich-modellről, annak javaslom „A HR jövője” című könyvet. Hasznos olvasmány.

Az Ulrich-modell előzményeiről annyit, hogy az „átkosban” (fiatalabbak kedvéért ez a rendszerváltás előtti időszak), a HR-t még személyügynek nevezték, és ezé az osztályé volt az egyik legerősebb pozíció a szocialista nagyvállalati érában. Úgyis mondhatnám, hogy a személyügyi igazgató élet és halál uraként funkcionált, azaz ő maga büntetett vagy jutalmazott, felvett vagy kirúgott. Mindenkiről tudott mindent, és bárkit megszorongathatott, ha az államérdek úgy kívánta.

Aztán az 1990-es évek rendszerváltása elhozta a vállalatok vezetőinek is a szabadságot. Végre megtehették, hogy ők maguk döntsenek a munkatársaik felől, ne pedig egy arra érdemtelen kényúr rángassa saját szájíze szerint a személyzeti szálat. Mindez azonban oda is vezetett, hogy a személyügy elvesztette addigi korlátlan hatalmát, és attól fogva humán erőforrás menedzsment néven (röviden HR) alaposan megnyirbált hatáskörrel, kvázi a vállalatot kiszolgáló szervezetként folytatta a pályafutását.

Tovább >>