Növelni kell az oktatásra szánt forrásokat minden területen - hangsúlyozza az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Dr. Ábrahám László szerint nem elég a tanárok fizetésének versenyképessé tétele, szakképzési centrumokat kellene fejleszteni, továbbá egyre több digitális eszközt kellene az oktatásba bevonni.

Enélkül elképzelhetetlen, hogy bővüljön azon gyerekeknek a száma, akik a műszaki-és természettudományos pályák érdeklődnek -tette hozzá a szakember. Mind mondta: GDP arányosan kevesebbet fordít Magyarország az oktatásra, mint az EU átlag. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke szerint számtalan hazai és nemzetközi vállalat a magyar szakemberek tudására, kreativitására és az általuk nyújtott magas hozzáadott értékre építve tervezi a beruházásait. Ezért is lenne fontos a szakképzett utánpótlás folyamatos biztosítása.

Dr. Ábrahám László szerint a szakképző centrumok felszereltségét minél előbb korszerűsíteni kell, hogy az intézményekben folyó tanítás még színvonalasabb legyen. 

Tovább >>