Közelednek a nyári hónapok, a legtöbb munkavállaló már elkezdte az idei szabadság(ok) tervezését. Ha nem vagy pontosan képben a jogszabályi keretekkel, vagy bizonytalan vagy, főnöködnek mikor s hogyan jelentsd be igényedet, tarts velünk! Cikkünkben alaposan körbejárjuk a témát.

Teljesen természetes, hogy a tavasz beálltával már a júliusi, augusztusi pihenés is az eszedbe jut. HR szakértőink szerint jól teszed, ha előrelátó vagy, és időben tervezel, mert sok munkahelyen gyakorlatilag gyorsasági versennyé alakulhat a nyári szabadságok kikérése. Érthető, hogy a családosoknak, akik 8-10 hetes gyerekfelügyeletet kell megoldaniuk, fontos minél előbb fixálni a nyári programot, azonban neked is előnyödre válik, ha időben kapcsolsz.

Nézzük meg tehát, munkáltatói és munkavállalói szempontból miről is van szó, amikor szabadságolásról beszélünk.

 

Törvényi keretek

A Munka törvénykönyve szerint minden munkavállalót szabadság illet meg naptári évente. A napok száma alap- és úgynevezett pótszabadságból jönnek össze. Ez utóbbit a betöltött életkor, illetve a gyerek(ek) (és egyéb speciális helyzetek, például földalatti állandó jellegű, vagy ionizáló sugárzásnak kitett munka) után járó extrák jelentik. Magyarországon az alapszabadság egységesen 20 nap, ehhez adódik hozzá − az évek múlásával egyre több − pótszabadság.

A neked járó évi szabadnapok számát céged HR osztályától bekérheted, vagy magad is könnyedén kiszámíthatod. A képlet egyszerű: 20 nap alapszabadság + életkor alapján járó pótnapok + gyerekek után járó pótnapok (+ egyes munkakörökben a speciális extrák). Fontos azonban észben tartani, hogy ha év közben váltottál munkahelyet, akkor a cégnél töltött hónapok szerinti arányosított szabadság jár neked.

A szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló évenként egy alkalommal, legalább 14 egybefüggő napra (vagyis naptári, nem munkanapra!) mentesüljön a munkavégzés alól, de ettől az előírástól a felek közös megegyezéssel eltérhetnek.

 

Nyári szabadság a munkáltató szemével

Arról szó sincs, hogy felettesed szükséges rossznak tekinti szabadnapjaidat, és csak fogcsikorgatva adja ki a neked járó pihenést! Minden csoportvezetőnek, közép- vagy felsővezetőnek érdeke, hogy beosztottjai rendszeresen kipihenten, regenerálódva térjenek vissza az irodába, és ott hatékonyan, végezzék feladataikat, hozzájárulva a cég piaci teljesítményének növeléséhez.

Ezzel együtt némi belátást igényel, hogy gyakran nehéz helyzetbe kerülnek e téren. A legtöbb munkavállaló jellemzően július végén, augusztus elején menne szabadságra, szinte mindenkinek vannak tervei, foglalásai, preferált időpontjai − olykor egész igényáradatban kell igazságot tenniük úgy, hogy mindenki elégedett legyen, de a munkavégzés is stabilan folytatódjon. 

 

Mérlegelési szempontok neked

A Munka törvénykönyve szerint a szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, de meg kell hallgatni a munkavállaló kérését. Figyelj: meghallgatnia, vagyis nem kötelezően teljesítenie! Ha tehát felettesed módosítást kér tőled nyári szabadságod idejét illetően, ne szaladj egyből a HR-hez, hanem törekedj kompromisszumra.

A te kérésednek megfelelően évente hét munkanap szabadságot – év közben kezdődő munkaviszony esetén ennek arányos részét – legfeljebb két részletben köteles kiadni a munkáltató. Mindkét esetre érvényes, hogy a szóban forgó szabadság előtt minimum 15 nappal jelezni kell a másik félnek. 

Alkalmazottként nyilván az az érdeked, hogy a maximumot kihozd lehetőségeidből. Ezt azonban, azt javasoljuk, ne követelőzéssel, merev hozzáállással érd el. Azzal segíthetsz mindenkinek, ha időben leadsz egy A és B időpontot, illetve egyeztetsz az esetleges átfedésekről azokkal a kollégáiddal, akikkel egymást helyettesítitek majd. Proaktivitással, körültekintéssel megkönnyítheted a folyamatot, illetve megmutathatod, hogy felelősségteljes munkavállaló, igazi csapatjátékos vagy. Adjatok le csapat szinten közös tervet, hiszen azzal mindenki nyerhet: a HR ellenőriz, majd jóváhagy, a csoportvezetőt egy hálátlan feladattól mentitek meg, te és kollégáid pedig jó eséllyel mind akkor mehettek szabadságra, amikor valóban szeretnétek.